News
Tiborcz István, mint a cégcsoport tulajdonosa a munkájából kifolyólag rendszeresen találkozik, egyeztet hazai és nemzetközi ...
Péterfy Bori volt Anger Zsolt vendége a Pop Kaja Satöbbi című YouTube-műsor legutóbbi adásában. A műsorban egyebek mellett az ...
Jeladóval ellátott bokabilincset kell hordania Jair Bolsonarónak egy bírósági végzés értelmében, közölte a volt brazil elnök ...
Egy svájci nő először mit sem törődött azzal a kis horzsolással, amelyet az egyik agresszív kakasa okozott, ám végül majdnem ...
Több mint 4 hónapja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye, ezen a héten már 3,883 milliárd forint lesz a tét. Hatoslottón ...
A szlovén parlament pénteken elfogadta az önkéntes eutanáziáról szóló, mérföldkőnek számító törvénytervezetet. A szlovén ...
Gyorsított eljárásban, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt állítottak bíróság elé ...
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök felhívta telefonon XIV. Leó pápát pénteken, egy nappal azután, hogy a Gázai övezet ...
Az első negyed után saját magunknak tettük nehézzé a meccset, egyszerűen túl korán engedtünk ki, legalább még egy negyedre ...
Európának nem Ukrajnán keresztül kellene megvédenie magát, hanem a saját biztonságát kellene megerősítenie – szögezte le ...
Hónapok óta lyukak tátongnak a csernobili atomreaktort elzáró szarkofágon, így az építmény jelenleg nem nyújt megfelelő ...
Egy nap alatt kétszer – előbb a sajtóiroda, majd Kádár Tamás főszervező – is kiállt a Sziget Fesztiválra meghívott ír Kneecap ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results